2019. Az év, amelyet talán nevezhetek a fejlődés és hozzájárulás évének. Végignéztem ma délelőtt a Facebook bejegyzéseimet és mintha 2019. minden egyes hónapja egy teljes év élményeit adta volna, vagy még többet is annál.
Januárban megrendeztem az első Tudatos Cselekvés Művészete workshopomat, 10 fő részvételével. Pár nappal a program előtt annyira izgultam, hogy majdnem lemondtam az utolsó pillanatban.
Legnagyobb tanulságom, hogy megfelelő technikák alkalmazásával bárki képes ugyanazt az eredményt elérni.
Februárban és márciusban töltődtem és készültem, hogy hátha az idén még egyszer meg tudom rendezni ezt a programot. Ekkor volt egy beszélgetésem a vezérigazgató-helyettessel, ahol megkérdezte, hogy „honnan van nekem erőm ezekre az önfejlesztő programokra.” Azt válaszoltam, hogy „épp fordítva, azokból nyerem az erőt a mindennapi munkámhoz.” Mellé még síeltem is, ráadásul egészen jól, pedig korábban azt hittem nem is tudok.
Áprilisban elrepültem Londonba, hogy önkénteskedjek Tony Robbins – Unleash the Power Within rendezvényén. Ezúttal a Fire Crewt választottam, mi készítettük el a tüzet és a terepet a tűzönjáráshoz.
Legnagyobb élményem, hogy ez a körülbelül 100 ember, akik a Fire Crewt alkották, másnap egytől-egyig végighallgatták egymás élményeit cca. 4 teljes órán át, pedig 24 órán át dolgoztak előtte. Itt sikerült egy olyan beszámolót mondanom, hogy a csapat felének könny szökött a szemébe, az enyémbe is. „A tűzön átmenni a legkönnyebb dolog a világon. Azt, aki megtorpan, azonban nem láthatod, mert az élet valós tüzei nem lobognak, nem hívják fel magukra a figyelmet. Nézz a szemükbe az embereknek, mert lehet, hogy Te leszel az, aki átsegítheted a parázson.”
Szintén áprilisban eljött a második Tudatos Cselekvés Művészete és még jobb volt, mint az első. Már nem izgultam, inkább izgatott voltam. Csoda volt, sírással, nevetéssel, tökéletesen.
Májusban véget ért az egy éves NLP képzésem Stenger Györgyivel. Ekkorra kristályosodott ki bennem, hogy jónak lenni és jónak látszani között nemcsak, hogy nagy különbség van, de a kettő más-más tudást is igényel. Henrik Lell neve mögé nem sorolom oda, hogy hányféle nagymester, mert úgyis ott van a neten.
Szintén májusban kitűztük az októberi program dátumát, amelyre ezúttal 50 résztvevőt szerettem volna, még ha irreálisnak látszott is akkor.
Júniusban előadtam az Everness Fesztiválon és neki kezdtem mentálhigiénés diplomamunkám angolra fordításának abban bízva, hogy egyszer talán Tony Robbins is elolvassa majd, ha már úgyis őróla szól.
Júliusban sok év után Eszterrel kettesben is nyaraltunk végre. A polip menő volt, Elton nem annyira, pedig amúgy menő.
Augusztusban már nagyon közeledett október, de nemhogy az 50 fő nem volt meg, de a helyszínt is visszamondta a hotel, valami adminisztrációs baki miatt. Itt éreztem, hogy egyedül kevés vagyok ennyi mindenhez, így felvettem az első marketingesemet. Igen ám, de pénznek is híján voltam, így kellett találnom valakit, aki lát bennem annyi fantáziát, hogy vagy megfinanszírozza a projektemet, vagy segít megtölteni a rendezvényt. Az önfejlesztő szakma ismertebb szereplői közül a legtöbben lángoló örömmel biztosítottak mindenféle segítségről, melyekből a hasznos beszélgetéseken kívül végül semmi nem lett, ahogy az első marketingesem is annyival nyugtázta az alacsony eladásokat, hogy „úgy látszik, EZ ennyit tud”. Mindezekkel szemben, szintén augusztusban kaptam meg az engedélyt a Robbins Researchtől, hogy coachokat képezhetek Tony forrásait használva, és szintén augusztusban állt mellém egy befektető, aki szintén úgy értette, ahogy én: „Megállíthatatlannak lenni nem fizika és biológia, hanem eltökéltség kérdése.”
Elég kontrasztos kép az augusztusi eseményekről, mondja mindenkinek azt, amit érezni szeretne belőle.
A szeptember különösen vaskosra sikeredett. Először is begyakoroltuk a nyílvesszőtörést és bár ekkor még több segítőm volt, mint eladott jegyem, szentül hittem benne, hogy megtöltjük 250 fővel a New York Palotát. (Ami ugyan ötszöröse volt a kitűzött 50 főnek, de egyszerűen nem volt más szabad terem és oda meg legalább kellett 250 ember, hogy telinek látszódjon.) Kétségeim között, hatalmas erőt kaptam attól a közel harminc embertől, akik felajánlották önkéntes segítségüket.
Ebben a hónapban találkoztam az úgynevezett HIGH- TICKET értékesítési stratégiával, sajnos akkori új marketingeseim vagy annak csak egy kevésbé kiforrott változatát voltak csak képesek alkalmazni, vagy egyenesen a befektetői tőkéről gondolták azt, hogy azt az ő lelkesedésük érdemli és nem az enyém. A rendkívül határozott és nagyon meggyőző fellépésük 2 havi eredménye:
- a rendezvény előtt négy héttel letiltott Facebook hirdetői fiók,
- soha meg nem jelent google hirdetések,
- helyesírási hibák sora a rendezvény munkafüzetében,
- egy hibáktól hemzsegő prezentáció,
- mínusz 2,5 millió forint amint nekik fizettem ki és még legalább ennyi, amitől elestem csak mert felültem az üzenetüknek.
Mindezek felett áll az a sok-sok konfliktus azokkal a segítőimmel, akik velük szemben ingyen, őszinte lelkesedéssel és náluk sokkal profibban végzik a munkájukat, azóta is. A legnagyobb hibát ott követtem el, hogy a saját értékrendemet láttam bele segítőimbe, pedig mindannyian egyediek vagyunk, saját célokkal, meggyőződésekkel és értékekkel, amiről a testünk, a tekintetünk, a szemünk és általában a viselkedésünk nagyságrendekkel többet árul el, mint a szavaink.
Erről nagy adag elméleti és gyakorlati tudást is kaptam San Diegoban és a Leadership Academyn, ahol négy napon át tanultam a Tony Robbins által kifejlesztett coaching és más, az emberi lélekkel és viselkedéssel foglalkozó technikákat 900-ad magammal. Előtte volt három szabad napom, amikor egyedül végigautóztam a sivatagon Las Vegasba, megnéztem a Grand Canyont és Los Angelesen keresztül visszatértem San Diegoba. Amikor úgy érzed, hogy nem bírod tartani a tempót a körülötted forgó világ rohanásával, akkor egyszerűen csak állj meg, lassulj le belül és nézd meg, hogy mi is zajlik valójában. Észre fogod venni, hogy minden és mindenki érted dolgozik és nyugodtan meghagyhatod másoknak is, hogy a saját szerepüket kivegyék az élet forgásából. A szándékod tiszta, a többit fent intézik.
Eljött az október, a tizenkettedike. Mintha évekkel ezelőtt lett volna. Bementünk a New York Palota félelmetesen hatalmas termébe és percről-percre belaktuk. Belaktuk élettel, szeretettel, tudással, értékekkel, kiváló emberekkel. Közel 300-an voltunk egy teljes napon át. Tudtam, hogy ez a dolgom, bár nem tudtam megfogalmazni. Felrobbant a terem a lángoló érzelmektől, a nevetéstől, a hálától, a könnyektől és az örömtől. Mindent részletesen kidolgoztunk, már amennyire egy ilyen napot ki lehet dolgozni és beletettük, amink volt. Apait és anyait. Bár senkinek nem mondtam, nekem egyetlen cél lebegett a szemem előtt, hogy megszerezzem a közönség engedélyét Apám fényképeinek felvetítésére.
Talán ez a különbség a szenzációhajhászás és az értékadás között, amikor képes vagy bevállalni, hogy a leggyengébb pontodon bukj el csak azért, hogy felvállald a saját értékrendedet. „Az élet mindazt támogatja, ami magát az életet támogatja.” Igazam lett. Jönnek azóta is a köszönetek, sokszor egészen részletes élettörténetek, csak azért mert elhittük, hogy van egy magasabb szint, amit nemcsak megélni, de megtanítani is lehet. Rengeteget tanultam ebből a napból. Amikor visszanézem a felvételeket, én egy bakiparádét látok, de ez csak az én bakiparádém és szerencsére Mindig van egy magasabb szint!
Novemberben levontuk a tanulságokat. Például, hogy bármilyen fénytechnikát is alkalmazol, profi fejfény nélkül nem lesz jó felvételed. Azt is majdnem elhittük, hogy egy ilyen program lényege, hogy „eladjál” drágább programokat. Nekem ez nem volt szándékom, bár gazdaságilag indokolt lett volna. Szükségem volt még énidőre, fejlődésre, letisztulásra, ja meg programra is. Mára olyan csapat áll mellettem, aki talán nemzetközi terepen is képes nagy eredményeket felmutatni, ha pedig még nem, akkor majd 2020-ban.
Neveket szándékosan nem említettem az egész írásban. Egyedül nem ment volna semmiképp, de ugyanígy nélkülem sem. A vízióm, a küldetésem, minden, ami 2019-ben megvalósult, bennem született meg először. Ez legalább akkora munka, mint amekkora áldás, és meg kell tartani e kettő pozitív mérlegét. Mert, ha valamit túltoltam ebben az évben, az a köszöngetés volt. A „másik” más utakon jár, még ha találkoztok is, vagy akár együtt utazok hosszabb-rövidebb ideig. Minden találkozás, minden közös, egyúttal fejlődés is mindkettőtök számára. Lehetünk hálásak valakinek valamiért, de ha hálálkodásunkkal magunkon kívülre helyezzük eredményeink okát, akkor maguk az eredmények is kívül maradnak a hiedelemrendszerünkön, azaz nem sajátunkként éljük majd meg.
Abban hiszek, hogy Egy-ek vagyunk, egyazon egész apró részei, de egyenként is több szinten mozgunk, találkozunk, lépünk interakcióba egymással és tanítjuk egymást, mindig arra, amire a másiknak szüksége van. Erről még írok…
Sokkal többen vannak ma velem a küldetésemben, mint valaha is gondoltam volna. Ők mind pontosan tudják, hogy őrájuk gondolok. Vannak, akiknek csalódást okoztam valamivel, amit vagy tudok pontosan, vagy feltételezek és ez szólhat ugyanúgy énrólam, ahogy a másik félről is. Így tanulunk és így tanítunk. Mindannyian.
December. Date with Destiny, Randevú a Végzettel. 8 nap Tony Robbinssal. Megint távol a családomtól. Rengeteg szép élményben volt részem és mind közül a legszebb az volt, hogy most először tudtam minden nap úgy beszélni Eszterrel, hogy a hangjában éreztem, hogy biztonságban van, óceán ide vagy oda, gyerekek és tennivalók bárhogyan is. Állhatsz szorosan valaki mellett úgy, hogy közben mindketten egyedül érzitek magatokat és lehettek a világ másik részén ketten, egyként. Talán nincs is örömtelibb érzés ennél.
Decemberben megtörtént, amiről álmodni is vékonyan mertem. Személyesen adtam át Tony Robbinsnak a számára köttetett diploma munkámat. Egy ember ő, olyan, mint mi, vagy mint bárki a híresek közül. Elképzeltem, hogy elolvassa, hogy ír majd, vagy bármi. Talán majd jelentkezik. Az én feladatom ezzel pont addig tartott. Mások felé meg minek várnék el bármit is. Az tett boldoggá, hogy én megtettem, amit kellett. A boldogság magja a tettekben van, nem a szavakban. És ez így van.
Példa erre Marco, akinek szavai mindent elmondanak arról, hogy miért és mitől helyes az irány:
“Nekem semmim sincs -én így születtem- és mégis búvárkodom, DJ vagyok egy nightclubban és most doktorálok jogból, mindent megtehetek. Másoknak mindenük megvan és a legtöbben mégsem tesznek semmit. Köszönöm Tony!”
Marco
Vártam, hogy hazaérjek, hogy a családommal legyek. Az igazi kincsek ott hevernek a lábunk előtt és néha mégis hatalmas utakat kell megtennünk hozzájuk. A Test, az Elme és a Lélek. Az ember három fő része. Igazából hazaérni azt jelenti, hogy mindhárom hazatalál és együtt egymást erősítve pihennek meg.
2019 számomra a LEGek éve volt. Minden kétséget kizáróan idén történt velem a LEGtöbb „dolog”. De mit is jelent ez, ha egyébként éppen ugyanúgy 52 hét és 365 nap volt idén is, mint az összes többi évben, amikor szintén történtek „dolgok”? Rövidtávon a legegyszerűbb dolog, megszerezni valamit. Sikert, örömöt, enyhülést, élvezetet, pénzt, elégtételt, stb. Hosszú távon ezek a dolgok mit sem érnek. Hosszú távon az számít, hogy miközben megszerzed amire vágysz, kivé is válsz, mivé is leszel? Láttál már gazdag embert olyan tekintettel és testtartással, hogy azonnal megsajnáltad és biztosra mondtad, hogy nem cserélnél vele? Erről beszélek. Vajon az önfejlesztéshez talán legközelebb álló pszichológiai irányzat, a rogersi személyközpontú pszichológia alapművének miért épp az a címe, hogy „Valakivé válni”? Idén talán jól érzem, hogy helyes irányba haladtam ezen az úton, még ha nem is volt zökkenőmentes. De nézzük a LEGeket:
2019-ben:
- hoztam életem eddigi legtöbb döntését. Rengeteg jót és sok rosszat is. A létező legkockázatosabb dolog az életben, arra törekedni, hogy elkerüld a kockázatot.
- találkoztam a legtöbb emberrel. Egytől-egyig csodálatos emberekkel. Voltak, akikkel csak hittem, hogy egy irányba nézünk és vannak, szerencsére sokan, akikkel azóta is egy a célunk, egy szebb, boldogabb, bőséggel és értékekkel teli világ.
- kerestem a legtöbb pénzt. Mindezt a saját fejemből kipattant gondolattal. Igen, lehet azt mondani, hogy a befektetői tőke nem megkeresett pénz, de valójában a mérleg kiadási oldalán a családom nem szenvedett hiányt, miközben a pénzből elkezdett fejlődni valami értékes.
- segítettem a legtöbb embernek. Rangsorolni semmiképp nem szeretnék, de hadd emeljek ki két esetet. Egy többszöri öngyilkossági kísérletet elkövetett hölgy, aki két beszélgetés után azóta is vidáman éli életét, és egy többszörös személyiségzavaros, skizofrén tüneteket produkáló fiatalember, aki ugyan a mai napig jár gyógykezelésre, de négy beszélgetés után kitisztult a tekintete és határozottan megköszönte, hogy „annyit törődtem vele”.
- kaptam a legtöbb bizalmat, ölelést, szeretetet és köszönetet. Sokszor nem is értettem, de egy életen át szeretném megszolgálni. Ez a legjobb érzés.
Ha felvállalod magad és hajlandó vagy meghozni a szükséges döntéseket, akkor ha nem is mindig sikerül a helyes döntést kiválasztani, akkor is észre fogod venni, hogy az élet Érted történik és nem Veled. A „dolgok” nem véletlenek. A szándékod legyen tiszta, tedd a dolgod szívvel és lélekkel, a többit pedig fentről hozzáadják majd. Hogy mit, azt mindig idejében fel fogod ismerni.
