2. nap – A Legjobb Önmagad felé

Köszöntelek a Nyári átalakulás: Utazás a legjobb önmagad felé levélsorozat 2. napján!

Elgondolkodtál a saját történeteden a kurzus első napja után? Biztos vagyok benne, hogy lenne mit mesélned, de mit szólnál ahhoz, ha ezeket a történeteket ma átírnánk? Mindannyiunknak van egy története, de nem kell feltétlenül ennek az áldozatának lenned egy életen át. Az, hogy hogy vagy és az, hogy hova tartasz, három dolgon múlik:

1. A Történeted

2. A Stratégia, amit használsz az életed során

3. Az Állapotod, ahogyan érzed magad

A történeted akkor írhatod át, ha van hozzá egy stratégiád, mert anélkül hogyan is írhatnál át 10-20-30-50-80 évet? Az eddig leélt életed alatt azzá váltál, amit megéltél (a történeted és a nekik adott jelentések, érzéseknek és az arra adott a viselkedésed alapján). Te menekültél, túléltél, definiáltad magad a szokásaiddal vagy éppen meghaladtad és túlfejlődted önmagad?

Nem számít a múlt, nem fogod elvinni magaddal, az számít, hogy kivé válsz a megélt életed során, mert a végén egyetlen egy ember marad ott a saját történetével, az pedig Te vagy!

Viszont az életben azon kívül, hogy hogy hívod magad, mi a végzettséged, mit dolgozol, te hogyan definiálod magad? A kapcsolataid által tudod definiálni magad. Édesanya vagyok, X.Y-nak vagyok a barátja, a testvére és még folytathatnám.  Emiatt viszont nagyon fontos, hogy milyen kapcsolataid vannak. Egészséges vagy mérgező emberekkel veszed körül magad? Én hiszem, hogy ebben az életben a szeretet a legfontosabb, egy másik emberhez való egészséges kötődés. Szeretet pedig nincs megbocsátás nélkül, mert bármelyik kapcsolatban érhetnek csalódások.

A videóban mesélni fogok a kötődés minőségéről, de talán már hallottatok is a HOOPONOPONO-ról: „Sajnálom, kérlek bocsáss meg, köszönöm, szeretlek.” ezt kell mondanod/énekelned, miközben egy másik emberre való kapcsolatodra gondolsz. Az, hogy közben hogy érzed magad, az jelenti azt, hogy éppen most hogy vagy, azaz meghatározza a jelenlegi állapotod és ettől függ minden! Én ebben segítek a mai tananyagban Neked és ígérem, még énekelned sem kell a HOOPONOPONO-t (de ettől függetlenül én azt is mindenkinek ajánlom :D)

(ezt az egész oldalt kivenné Reni, hogy rövidítsük)

Te hogy vagy most? Erős vagy, magabiztos, tele vagy önbizalommal vagy éppen kételyekkel, félelmekkel, negatív érzésekkel, miközben körülötted mindenki boldog, határozott és magabiztos?

A magyar nyelvben több mint 700 szó létezik az érzelmek kifejezésére: vannak, amelyek pozitívak és erőt adnak, míg mások negatívak és rombolók. Azonban ezekből egy átlagember egy héten körülbelül csak egy tucatnyit tapasztal meg. Ha feltételezzük, hogy ez fele arányban negatív és fele arányban pozitív töltetű, az azt jelenti, hogy nem több mint kb. 6 érzelem felelős egy átlagember boldogságáért! Az érzelem a motor, amely életedet hajtja. Függetlenül attól, hogy milyen erővel és milyen irányba hajtasz, az érzelmek hajtóereje nélkül nem lehet haladni. A titok nyitja, hogy őszinték legyünk az érzelmeinket illetően. Innentől kezdve pedig használhatjuk a Triád erejét (később elmondom, mi is ez pontosan), hogy változtassunk. De ne szaladjunk ennyire előre.

Beszéljünk kicsit az önbizalomról. Az önbizalom nem olyasmi, ami vagy megvan benned vagy nincs, hanem te magad hozod létre. A magabiztosság annak a biztos tudata, hogy bármit elérhetsz, amit csak akarsz. Az önbizalom belülről fakad, és bármikor megtalálhatod a módját, hogy higgy magadban.

Persze attól még, hogy megtanulod, hogyan építsd fel az önbizalmad, nem oldódik meg minden problémád. Mindenkinek vannak rossz napjai vagy pillanatai, és veled is előfordulhat, hogy valaki vagy valami felzaklat. A határozottság, nem jelenti azt, hogy mindig teljesen biztos vagy magadban. Az önbizalom megteremtése nem arról szól, hogy mindig mindent tudsz; hanem arról, hogy bízol abban, hogy bármi is történjen egy adott helyzetben, képes leszel azt kezelni, és tanulni belőle. Na de hogyan?

Ha fel szeretnéd építeni önbizalmadat, az első és legfontosabb lépés, hogy tudatosan törekedj a jelenlegi állapotod megváltoztatására. Az állapotod alatt lényegében az adott időszakban rád leginkább jellemző hangulatodat értem. A hangulatodat pedig az adott pillanatban megélt önmagadra vonatkozó érzéseid befolyásolják. A jó hír az, hogy a külső körülményektől függetlenül, bármikor megváltoztathatod az állapotodat, csak ismerned kell hozzá a megfelelő módszert.

(Lehet ezt is ki lehetne venni)

Ma a gyakorlati pszichológia 3 fő elemébe fogunk egy kicsit elmélyedni, hogy jobban megértsd a fentieket, ezáltal magad- és a másik ember működését is. Ehhez három kérdést kell megválaszolnod:

  1. Mi akadályoz meg Téged a továbbhaladásban, a cselekvésben, hogy a legjobb formád hozd mindig? Mennyire nehéz szembenézned valakivel, adott esetben azzal, aki a legközelebb áll hozzád, amikor komoly dolgokról van szó?

A válasz, a félelmeid. A félelem minden emberben ott van, a titok nyitja megtanulni használni a félelmeinket ahelyett, hogy azok használnának bennünket. A videóban erről bővebben is mesélek, ezért feltétlenül nézd meg.

  1. Mi kontrollálja és mi határozza meg az életminőségedet?  

Életünket nem más irányítja, mint a jelentés, amivel felruházzuk életünk eseményeit, a jelentés, amit személyiségünk és világnézetünk (hiedelmek és értékek) alapján alakítunk ki. Ugyanarról a dologról valaki gondolhatja azt, hogy: „Belehalok, hogy Isten így megbüntet”, más ugyanazt kihívásnak vagy fejlődési lehetőségnek tekintii. Ez az értékelési különbség nemcsak az életminőségünkben köszön vissza, hanem azt is meghatározza, hogy miként fogunk cselekedni.

Minden jelentést egyéni érzelemminták irányítanak, mert vannak jellemző érzelmeink. Ezért van az, hogy valakivel szeretsz együtt lenni, míg mások társaságát kerülöd. Mindannyian folyamatosan élünk meg érzéseket, melyeket három erő formál bennünk és most visszatérnék és el is magyarázom az előbbi furcsa szavamat: Triád. Életed Modellje egy erőteljes eszköz annak megértéséhez, hogy miért gondolkozol, érzel, viselkedsz és cselekszel úgy, ahogy teszed. Szóval hogyan lehetséges az, hogy miközben van egy olyan modelled, amely alapvetően összetartja az életed, néha mégis úgy érzed, hogy kicsúszik a lábad alól a talaj és minden apró darabokra esik szét? Ennek az oka a Triádodban keresendő. Ez az, ami meghatározza, hogy egy életeseményt hogyan értelmezel. A Triád testesíti meg mindennek az értelmét, ez fordítja és kommunikálja Neked életed eseményeit. Ez az értelmezés pedig érzelmeket generál. Ezért az erő, hogy megváltoztasd az érzelmeid motorját, a Triádban rejlik. Ha jól használod a Triád, akkor szinteket léphetsz az életminőségedben:

  1. Erő: A fiziológiád: Tested szerepe. A tartásod, a légzésed, a hangszíned, a mozdulataid
  2. Erő: Az érzés, ahova a figyelmedet irányítod: Figyeld meg magadon a mintákat. Mire figyelsz most? Hova irányítod a fókuszod?
  3. Erő: A nyelvezet, azaz a jelentés: Egy élmény éppen olyanná fog válni, amilyen szavakkal leírod. A nyelvhasználatod meghatározza, hogy mit érzel, azaz milyen jelentést adsz a történteknek: Amint szavakba öntesz egy élményt, annak jelentése is a szavakhoz fog igazodni.

De ne szaladjunk ezen ilyen gyorsan végig, elemezzük ki hosszabban is a Triádot, mert ez valóban egy nagyon fontos pontja annak, hogy tudatosan megváltoztasd az életminőséged.

TESTBESZÉD (azaz a fiziológiád)

A testbeszéd kulcsfontosságú a magabiztosság megtanulásához. A magabiztos testbeszéd elsajátítása elindíthat a sikerhez vezető úton. Gondolj valakire, akit nagyon magabiztosnak tartasz. Amikor először találkoztál vele, valószínűleg még azelőtt tudtad, hogy magabiztos, hogy beszélni kezdett volna. Elárulta a tartása, a mozgása.  Kihúzta magát, a szemedbe nézett, és határozottan kezet fogott veled. Most figyeld meg a saját testhelyzeted. Milyen a testtartásod? Hogyan lélegzel? Mindannyiunkkal előfordul, hogy rosszabb állapotban vagyunk, ilyenkor görnyedsz, felületesen lélegzel, vagy lógatod az orrod. Azáltal, hogy irányítod a testmozgásod és testtartásod, meg tudod változtatni az érzéseidet is.

ÉRZELMI KONTROLL / ÉRZELEMSZABÁLYOZÁS (az érzés, ahova a figyelmedet irányítod = FÓKUSZ)

Az emberi lények egyedülálló és hihetetlen módon képesek az érzelmek széles skálájának megtapasztalására. De ha nem tudatosítod magadban az érzelmeidet, ha nem tudod pontosan, mit és miért érzel, akkor az érzelmeid átveszik az irányítást a tudatod felett. Valójában tiéd az irányítás joga, beleértve a magabiztosság érzését is. Az önbizalom nem olyasmi, amivel az emberek születnek – ezt Neked kell megteremtened. A magabiztosságod felépítésével megteremted az bizonyosságot, hogy bármit elérhetsz, amit csak akarsz. Az önbizalom olyan, mint bármely más érzelem. Valami, amit érzel, és képezheted magad, hogy egy pillanat alatt hozzáférj. Ne feledd! A saját figyelmünket irányítani egyrészt lehetőségünk, másrészt felelősségünk is!

POZITÍV HOZZÁÁLLÁS (azaz, hogy milyen NYELVEZET-et használsz)

A pozitív gondolkodás többféleképpen is megnyilvánulhat. Először is döntsd el, mire figyelsz – energiáid irányításához, figyelmed irányítása az egyetlen lehetőséged. Ahelyett, hogy azon kattogsz, hogy valami rosszul sülhet el, arra koncentrálj, hogy minden jól menjen. Például ha prezentációt tartasz, gondolj arra, hogy mennyire jól fog menni, és a munkatársaid mennyire elégedettek lesznek veled. Aminek figyelmet szentelsz, az a valóságod részévé válik – és ez arra is igaz, amire a saját elmédben összpontosítasz. Cseréld ki a negatív szavakat pozitívakra, és nézd a helyzetek jó oldalát. Azzal, hogy megváltoztatod, hogy mire irányul a figyelmed, a testi és lelki állapotodat is meg tudod változtatni. Te hogyan állsz a dolgokhoz: „Ez most itt a világ vége vagy valami újnak a kezdete?” Nagyon nem mindegy! Ez az állapotváltozás pedig az egész életedre hatással lesz.

  1. Miért teszed azt, amit teszel? Milyen alapvető erők húzódnak meg minden emberi cselekvés mögött?

Az Emberi Szükségletek Pszichológiája választ ad az örök kérdésre: valójában miért is tesszük azt, amit teszünk? Miért áldozza fel valaki magát, hogy más életét megmentse, és miért gyilkol meg valaki egy embert puszta örömszerzésből?

Függetlenül attól, hogy ki is vagy te ebben a világban, a te érzéseidet és a cselekedeteidet is ugyanaz a mindannyiunk felett álló erő irányítja, ami végső során sorsunk meghatározója.

Ez az erő az emberi szükséglet. Múltunktól, státuszunktól és származásunktól függetlenül, idegrendszerünkbe kódoltan törekszünk évezredek óta nap, mint nap elsődleges szükségleteink beteljesítésére. Habár mindannyian egyediek és különlegesek vagyunk, alapvetően egyforma belső felépítéssel rendelkezünk.

Kiskorunktól kezdődően 6 mintát alakítunk ki, Tony Robbins ezt a 6 emberi szükségletnek nevezte el. Ez azt jelenti, hogy miinden, amit teszünk, azt 6 okból tesszük, ez irányít mindannyiunkat és vezet bennünket életünk értelmének megtalálása felé. Ha ezt tudjuk, megértjük, hogy hogyan működünk és hogyan működnek mások.

  • Mindenkinek szüksége van mind a 6 szükségletre, csak nem mindegy, milyen formában elégítjük ki azokat.
  • Nincs olyan gondolatod, érzésed és tetted, ami a hatból legalább egy szükségleted ne elégítené ki.
  • A szükségletek úgy működnek, hogy egy szükségletet ki tudsz elégíteni több formában és egy cselekvéssel ki tudsz elégíteni több szükségletet is.
  • Minden szükségletet ki lehet elégíteni pozitív, negatív vagy semleges módon.
  • Ha egy cselekvés (gondolat vagy érzés) legalább 3 vagy annál több szükségletet is kielégít, akkor arra a dologra függővé válunk.

Azért vagyunk együtt valakivel akár párkapcsolatról, akár bármilyen kapcsolatról is van szó, mert az adott ember kielégíti az adott szükségleteinket. Általában azért köteleződsz el valakihez, mert kielégíti mind a 6 szükségletedet, jobb esetben pozitív módon. Például biztonságot ad azáltal, hogy átölel, jelentőségteljességet ad azáltal, hogy mindig felhív. Viszont – és tudom, ez nem fog tetszeni -, de ha a párodnak nem adod meg, nem elégíted ki a 6 szükségletét valamilyen formában, akkor azt máshol/máshogyan fogja kielégíteni. Így alakul ki az érzelmi evés, ezért isznak az emberek és sajnos ezért is lépnek félre.

De van egy jó hírem, ha úgy érzed, valamelyik szükségletedet negatív módon elégíted ki, netalántán még függessz is tőlük, azt meg lehet változtatni.

Vegyük sorjában ezeket a szükségleteket. Az első 4 szükségleted a személyiséged négy szükséglete. A videóban bővebben is beszélek erről, de ez a fejlődésünk szempontjából olyan fontos, hogy mindenképpen szerettem volna írásban is átadni Neked:

  1. Biztonság/Bizonyosság: szükségünk van a biztonságra, mind stabil életkörülményekre vágyunk, hogy tudjuk, fedél van a fejünk fölött, rendelkezünk anyagi javakkal és, hogy megélhessük az örömünket. Ha nem tudjuk ellenőrzés alatt tartani a fizikai szükségletünket, akkor más formában igyekszünk megélni a biztonságunkat.
  2. Változatosság: Szükségünk van rá, hogy időről-időre valamit megváltoztassunk , lelki-, fizikai állapotunkat, érzéseinket. Ezért keressük a változatosságot életünkben: ingereket, helyszíneket, fizikai aktivitást, hangulatváltást, szórakozást, változatos ételeket, stb. De ezt a szükségletünket ki tudjuk elégíteni kevésbé pozitív módon, mint például az alkohol, a cigaretta, a gyakori párcsere vagy a megcsalás is adhat negatív értelemben változatosságot.
  3. Fontosságérzet: Igényünk van arra, hogy különlegesek és fontosak legyünk. Törekszünk arra, hogy másik figyeljenek ránk. Ha ez másképp nem megy, akkor dühünkkel érjük el ugyanezt, vagy úgy, hogy bonyolult problémánkkal hívjuk fel magunkra a figyelmet.
  4. A szeretet: Tartoznunk kell valakihez, valahová. Értéket akarunk képviselni, hozzákapcsolódni valamihez, ami mellett többek, kiteljesedettebbek lehetünk.

Minden esetben tied a döntés, hogyan elégíted ki szükségleteidet! Kapcsolódni akarsz magadhoz, szeretetre vágysz? Elmész meditálni és mélyeket lélegzel vagy rágyújtasz egy cigire és úgy adod meg magadnak a szeretetet, biztonságot, változatosságot? Te melyiket választod?  A döntés a te kezedben van! 

Kérlek a videó megtekintése után, válaszolj a kérdésekre.

 

  1. Hogy vagy most?
  2. Életed mely területén vagy boldog? Miért?
  3. Életed mely területén vagy boldogtalan? Miért?
  4. Téged milyen félelmek akadályoznak meg a továbbhaladásban, a cselekvésben, hogy a legjobb formád hozd mindig?
  5. Véleményed szerint mi kontrollálja és mi határozza meg a jelenlegi életminőségedet?  
 

A fenti 4 szükséglet alapján határozd meg, mi az a két legerősebb szükségleted és azt, hogy azokat milyen formában elégíted ki. (Írj rá pozitív és negatív módokat is, ha valamilyen szükségleteted a 6 közül több dologhoz is beírtad és negatív módokon elégíted ki az már függőség, ezeket karikázd be: Például: az alkohol biztonságot ad, mert tudom, hogy milyen jól fog esni minden este az a hideg sör a tévé előtt megszokott módon. Jól leszek utána, ha megiszom, tehát szeretetet is ad, hiszen kapcsolódok önmagamhoz, fontosságérzetet is ad, hiszen nehéz napom volt, megérdemlem ezt a sört nap végén és hozzáteszem, akár még változatosságot is adhat, hiszen hazaértem a melós nap után, most ezzel pihenek, leeresztek/tevékenységet váltok és akár más ízű sört is ihatok minden nap, ez már függőség!)

 

  1. Extra házi feladatként a személyiséged mind a négy szükségletét elemezd ki az előző pontban leírtak alapján.
  2. Extra: Végezd el szabadon a HÁLA meditációt, ha van hozzá kedved.
 
2. nap - A Legjobb Önmagad felé 5

Holnap a fennmaradó 2 szükségleteinkkel, azaz a fejlődéssel és a hozzájárulással folytatjuk, tarts velem!

Amennyiben még nem tetted, akkor pedig gyere, és csatlakozz a facebook közösségünkhöz, ahol bármikor felteheted a kérdéseidet és megoszthatod a kurzus során átélt élményeidet, tapasztalásaidat:

 

 

Ragyogó napot Neked!

Találkozunk holnap!

Attila

Megosztom:
Gilányi Attila
A kiteljesedés megszállottja vagyok. Sok évvel ezelőtt a saját életemre kerestem a megoldást, ma már azon dolgozom, hogy másokat is hozzásegíthessek ahhoz, hogy életük minden pillanata örömteli legyen.

Ez a weboldal a böngészési élmény tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárulsz ezek használatához. További információ